Szinte észrevehetetlenül szoktam bele a mindennapok rutinjába. Délelőtt hétköznapi diákként csapongok, délután ha nem otthon tétlenkedek, akkor általában Elizabeth és ingyenélő "barátnői" társaságában járom az éttermeket. 

 

-Ti is láttátok? - ült le közénk Armin.

 

-A hihetetlen mennyiségű plakátot az egész városban? - tekintett át telefonja felett Rosalya.

 

-Milyen plakátot? - érdeklődtem.

 

-Peggy kitapétázta az egész várost, ezzel tájékoztatva mindenkit, hogy nyíltnap lesz. Azt hiszem valami trópusi est lesz a téma - magyarázta el nekem Kentin. - Így gyűjtünk pénzt a ballagási bál költségvetéseire.

 

-Habár elég fura, hogy karácsony közeledtével pont trópusi est a téma - jegyezte meg Rosalya.

 

-Nos, ilyen a mi gimink! - szólalt fel Alexy is.

 

Hirtelen egy  hangos csattanásra lettünk figyelmesek ami folyosó felől jött.

 

-Hallottátok? - kérdezte Kentin, majd szájára tapasztotta újját, jelezve, hogy maradjunk csendben.

 

-Én hallottam - válaszoltam mire újból hangos csattanás hallatszott az osztályterem falain át. Mindenki felállt a helyéről, majd a folyosóra igyekezett.

 

Nathaniel és Castiel volt a hangzavar okozója, amire nem csak mi figyeltünk fel, szinte az egész iskola körbeállva vizslatta a történéseket.

 

-Te mégis hogyan tudsz ilyen kevés agysejttel élni? Fogd már fel, hogy nem én szóltam nekik! - állt ki maga mellett Nathaniel.

 

-Ki más szólhatott volna? A múltkori eset nem volt elég? - vonta kérdőre őt Castiel, majd ing gallérját megragadva, gondolkodás nélkül ütésre lendítette ökölbe szorított kezét, mire egyszer csak Lysander lépett elő a tömeg közül.

 

-Ez eléggé meggondolatlan lenne - rántotta vissza barátja kezét a fiú.

 

-Lys, ebbe ne avatkozz bele! Megölöm! - szólt rá Lysanderre a vörös.

 

-Hagyjátok abba! - állt Nathaniel elé Melody, védelmezve a fiút.

 

-Most ez komoly? Ez meg minek avatkozik bele? - fordult felém Rosalya.

 

Izgalmas eseménynek lehettünk szemtanúi a reggeli órákban, azonban Mrs.Shermansky megjelenésével a tömeg szétoszlott, majd a felbujtók útja egyenesen az irodájába vezetett. Rosalya és én a tanári előtt vártuk az érkezésüket, a történések információira szomjazva. Vagyis csak Rosalya... engem magával rángatott, mondván „meg kell várnom vele Lysandert!”. Így is lett. Mikor Lys kilépett az ajtón, Rosalya levegőt nem hagyva neki kezdett kérdezősködni.

 

-Mi történt? 

 

-Castiel szülei informálódtak a nyíltnapról, amit Castiel el szeretett volna titkolni előlük. Emiatt Nathanielt okolja - vázolta fel röviden a fiú - De végülis úgy néz ki, hogy nem fognak tudni eljönni.

 

Elizabeth semmi képpen nem tudhat a nyíltnapról. Ha meglátogatna az iskolában, biztosan jelezné apámnak, hogy mennyire rossz az oktatás a régi iskolámhoz képest, ezért el kellene mennem innen. Amiatt viszont nem kell aggódnom, hogy apám személyesen látogat meg, ugyanis nyár eleje óta üzleti úton van, a világ különböző pontjain.

 

Aznap elég feszült volt a hangulat az iskolában, a Nathaniel és Castiel közötti történések miatt. Castiel a szünetben az udvaron lévő padok egyikén ücsörögve bámult maga elé, a külvilágot fülhallgatójával blokkolva.

 

-Sosem láttam még Nathanielnek ennek az oldalát. Mégis miért neheztel rád ennyire? - dobtam le magam a vörös mellé.

 

-Semmi közöd hozzá - vetett rám egy gyors pillantást, majd visszahelyezte a fülhallgatóját a fülébe.

 

-Én minden tőlem telhetőt megtettem - motyogtam magam elé, majd elsétáltam, egy pillantást se vetve magam mögé.

 

-Nem most kellett volna beszélned vele - jött utánam Lysander.

 

-Semmi gond, nem lesz legközelebb - mondtam.

 

-Kedves fiú. Tényleg az - győzködött látván, hogy mennyire idegesít Castiel jelleme.

 

-Biztosan igazad van - rántottam meg vállamat. Kicsit szarkasztikusan hangozhatott a kijelentésem, azonban nem kételkedtem Lysander szavaiban. Egy olyan ember mint ő, nem hinném, hogy ennyire jóban lenne egy olyan alakkal amilyennek Castiel mutatja magát.

 

A tanítás végén -mint mindig- Henry jött értem, majd egy ruhabolthoz vitt. Kiszálltam az autól, majd besétáltam a hatalmas üzletbe.

 

-Áh - kiáltott fel Elizabeth. - Hát itt vagy!

 

-A kiskutyád egyenesen ide hozott, mégis hol lennék? - kérdeztem. 

 

-Na, ne legyél ilyen! - karolt át a nyakamnál. A két legjobb barátnője jelenlétében úgy érzi, hogy kötelessége jó nevelőanyának tűnnie, ezért vesz egy 180 fokos fordulatot és kedvesen bánik velem.

 

A barátnői a fotelekben üldögélve kortyolgatták pezsgőjüket, míg egy halom, előre kikészített ruha várt a próbára a fogasokon.

 

-Mégis mit keresek itt? - vontam kérdőre a kétszínű dögöt.

 

-William haza jön szentestére! Vacsorát szervezek neki, mindennek tökéletesnek kell lennie!

- élte bele magát a mondani valójába. - Ma egy szép estélyi ruhát keresünk neked! 

 

Egy halom ruhával teli próbafülkébe tuszkoltak be, mondván „az összes ruhát látni szeretnék rajtam!”. Az izléstelenebbnél, izléstelenebb ruhák látván úgy éreztem magamat, mintha csak meg szerettek volna viccelni. Előléptem a próbafülkéből, egy élénk rózsaszín, sellő fazonú ruhában, aminek az alja tüll anyaggal volt díszítve, mire az arcukon egy halvány mosolyt láttam kiülni.

 

-Undorító - jelentettem ki.

 

-Szerintem szép! - mondta Elizabeth egyik kiskutyája. A szeméből azonban az őszinteség áramlott. Az a pillanat volt nálam a tetőpont. Mégis hogyan lehet egy ilyen ízléstelen ruha szép? Egyre inkább kezdtem azt érezni, hogy ez az egész valami kandi kamera.

 

Az egyik ruhapróbát máris követte a másik. Ha nem csal az emlékezetem, az egyik során, Castielt láttam az üzlet ablakán keresztül. Csak remélni tudom, hogy nem látott meg. Sötétedésig próbáltatták velem az általuk kiválogatott ruhákat, miközben ők sztorizgatva és drága pezsgőt szürcsölve ütötték el az idejüket. Azonban az elrettentően csúnya ruhák közel sem jelentettek akkora kínt számomra, mint Elizabeth és barátnői elviselése. Legszívesebben már az a ruhaüzlet küszöbén való átjöttemnél elmenekültem volna. Bárcsak megtehetném...