Sok mindent tudtam meg a kávézóban való tartózkódásom alatt Lysander és Rosalya társaságában. Kiderült, hogy Lysander és Rosalya sógorok, Castiel és Nathaniel rühellik egymást és Alexy meleg. Mondjuk az utóbbira én is rájöttem volna előbb-utóbb. De a legnagyobb meglepetés számomra Lysander rejtett humora volt. A komoly külső ellenére igenis humoros fiú, bár nem mindig mutatja meg ezt az énét. 3 órán keresztül beszélgettünk, remek volt a délutánom... aztán jött egy telefonhívás. A mostohaanyám neve volt a kijelzőn, így hát nem vettem fel.

 

-Bocsi srácok, de nekem tényleg mennem kell - álltam fel az asztaltól.

 

-Óh... rendben, holnap találkozunk! - ölelt át Rosalya.

 

-Szia Jackie - állt fel Lysander is az asztaltól ahogyan azt illik, ha valaki távozik.

 

Amint kiléptem a kávézóból az első dolgom az volt, hogy felhívtam Georgeot, aki 10 perces várakozás után meg is jelent. A hazaúton végig gyomorgörcsöm volt a tudattól, hogy ennek bizony balhé lesz a vége. Nem tévedtem.

Mikor beléptem a házba, Elizabeth várt rám a nappaliban selyem köntösében, a kedvenc foteljában üldögélve. 

 

-Hol voltál idáig? - vágta hozzám rögtön.

 

-Semmi közöd hozzá - válaszoltam.

 

-Felhívtam apádat - bújt elő egy gonosz mosoly ajkán. Ekkor egy pillanatra megdermedtem. - Valamint Georgeal is beszéltem. Kirúgtam. 

 

-Micsoda? - hitetlenkedtem. - Úgy teszel mintha itt te irányítanál mindent! Miközben csak apám pénze iránt sóvárogsz - keltem ki magamból.

 

-Mostantól az én egyik beosztottam lesz a testőröd és egyben a sofőröd is, aki nem tagadja meg az utasításaimat - fonta össze karjait maga előtt. - Ezentúl mindennap pontban érkezel haza!

 

-Ha haza jövök - emeltem ki a feltételes módot és a szobámba viharzottam. 

 

Elizabeth nem csak megijeszteni szeretett volna, hanem ténylegesen úgy lett ahogyan mondta. Mondhatni "ajtótól ajtóig" vitt mindennap iskolába, és értem is jött az új beosztottam - Henry. Igazán idegesítő egy pali. A ma reggeli eset is csak ezt tanusítja.

 

-Tegyél ki itt - szóltam neki.

 

-A mostohaanyád parancsára el kell vigyelek az iskoláig.

 

-Lennél szíves nem úgy tenni mintha haverok lennénk? ,,A mostohaanyja parancsára el kell vinnem önt az iskolái´´ -javítottam ki azt a műveletlen idiótát.

-Igenis. De akkor is el kell vinnem az iskoláig - vetett rám egy pillantást a visszapillantó tükrön keresztül. Persze a napszemüvege is rajta volt, mert az elengedhetetlen a vezetéshez. Bele kellet törődnöm, még annyi szabadságom sincsen mint amennyit George hagyott nekem. 1,5 hét alatt már legalább 10x megfordult a fejemben, hogy megfojtom.

Meg sem várva, hogy Henry kinyissa nekem az ajtót, kiszálltam a kocsiból, majd az iskola épületébe siettem.

 

-Húh, kit öltél meg? - kérdezte Alexy, látva rideg tekintetemet.

 

-Még senkit - adtam válaszul és dobtam le magamat mellé.

 

-Biztosan a történelem dolgozat miatt vagy ennyire feszült. Nyugi, a fél osztály nem tanult rá.

 

-Töri doga? - vontam fel a szemöldökömet.

 

-Igen - szólt közbe Rosalya mögöttünk. - Múlt órán jelentette be mr.Faraize, emlékszel? 

-Bassza meg... - tettem le fejemet az asztalra.

 

Normális esetben, más azért lett volna kiakadva amiatt, hogy nem tanult, mert nem szeretett volna rossz jegyet kapni. A végzős évben pedig különösebben. Én sem szerettem volna rossz jegyet kapni, azonban attól sokkal inkább féltem, hogy apám megint bepipul és újabb elit iskolába küld a rossz jegyek miatt. Nem gondoltam volna, hogy az alig 2 hetes itt tartózkodásom alatt ennyire megkedvelem a többieket, annak ellenére, hogy van akit még csak látásból ismerek. A két iskola olyan mint ha 2 különböző világ lenne... és nekem nem ott van a helyem.

 

 A 4. órában meg is írtuk azt a bizonyos dolgozatot. A félig üres lapomat beadva éreztem a vesztemet egy bizonyos szinten. Mr. Faraize átfutotta szemeivel a lapot, majd így szólt:

 

-Kisasszony! Maga új itt, igazam van?

 

-Igen tanár úr - fordultam feléje.

 

-Tanult már a XVII századi gazdagságipolitikáról? - tolta fel szemüvegét az orrnyergére. 

 

-Nem - adtam meg az egyszerű választ.

 

-Értem - jelent meg egy halvány mosoly az ajkán. - Nathaniel bizonyára megmutatja az anyagot önnek - firkantott a papíromra valamit.

 

Miután visszaültem a helyemre, éreztem a szúró pillantásokat Amber felől. A csengő hallatán mindenki beadta a dolgozatot és megkönnyebbülve kiment a teremből.

 

-Te aztán szerencsés csajszi vagy - veregette meg a vállamat egy fiú. Dús fekete haja és ragyogó szempárjáról egyből Alexy ikertestvérét véltem felfedezni benne. - Tuti nem kapsz rá jegyet!

 

-Az jó lenne... - nyúltam a sajgó vállamhoz.

 

-Oh... bocsi - mosolygott rám a fiú.

 

-A végén még megijeszted Armin! - jelent meg egy terepnadrágos fiú. - Kentin vagyok.

-Már előtte is fájt. Örvendek  - köszöntem nekik annak reményében, hogy nem kell bemutatkoznom, ugyanis az elmúlt időben rengetegszer hangoztattam a nevemet. 

 

-Tényleg nagy mákod volt - jelent meg Alexy, Rosalya kíséretében.

 

-Rosalya, nem láttad a jegyzetfüzetemet? - fordult hozzá Lysander kétségbeesett tekintettel az arcán. 

 

Mintha valami kisebb gyűlés lett volna körülöttem. Arminban nem igazán csalódtam, pont ilyennek képzeltem el az Alexytől hallottak alapján. Kentin és ő is nagyon szimpatikusnak tűnnek.

 

Végül az utolsó 3 óra elteltével a DÖK-ös terembe mentem, még mindenki más haza. Hülyén hangzik, de inkább maradok az iskolában minthogy egy percet otthon kelljen töltenem annak a hárpia társaságában.

 

Nathaniel mindent bejelölt nekem a tankönyvben, valamint mindent lefénymásolt a füzetéből ami fontos lehet. Amit nem igazán értettem még el is magyarázta. Kedves fiú, jól szót értek vele. Lehet, hogy ennek az egyik oka az, hogy rühellik egymást Castiellel - amit meg is értek.

 

-Köszönök mindent! - vettem magamra a kabátomat. 

 

-Ugyan - mosolygott rám Nathaniel. Mégis hogyan csinálja, hogy ennyire nyugtató hatást kelt? - A leendő cégtulajdonosnak bármit.

 

-T-tessék? - dadogtam döbbenten. 

 

-Láttalak már üzleti vacsorákon, az apám jóvoltából. Az egyik társcégnél dolgozik - ecsetelte fel a helyzetet.

 

-Nem értem miről beszélsz - hárítottam. 

 

-Értem. Nem kell félned, nem mondom el senkinek - lépett pár lépést közelebb hozzám.

 

-Nathaniel...én itt senki vagyok. Csak egy teljesen hétköznapi diák, mint mindenki más - jelentettem ki, majd meg sem várva, hogy mondjon bármit is, kijöttem a teremből.

 

Talán a legrosszabb ami történhet, hogy kitudódik a valódi kilétem. Biztosra veszem, hogy az emberek máshogy állnának hozzám - ezt pedig nem szeretném. Nagyon nem. Nem tudom, hogy megbízhatok-e Nathanielben, hiába tűnik megbízhatónak. Nem bízok meg könnyen az emberekben, jobb elővigyázatosnak lenni. Ez talán a legfontosabb dolog, ha az ember "bizniszben nevelkedik".