-Jackie! - szólt utánam Nathaniel az iskola folyosóján, mire én automatikusan megálltam.

 

-Igen?

 

-Az estről lenne szó.

 

-Est? - húztam fel a szemöldököm kérdőn.

 

-A jótékonysági estről, ami jövő héten kerül megrendezésre a szomszédos városban.

 

-És nekem ehhez mi közöm? 

 

-Apám mondta, hogy mr.Siemens is eljön, gondoltam akkor téged is ott talállak...  - válaszolta a borostyán szemű fiú. 

 

-Apámat nyár eleje óta nem láttam, nem szólt, hogy elmennénk arra az estre - értetlenkedtem.

 

-Értem. Mindenesetre, ha eljössz, akkor engem ott találsz - intett búcsút a fiú, majd sietve eltűnt a folyosó végén. Ha Nathaniel információi nem tévesek, akkor miért kell ezt tőle megtudnom?

 

Az utcákon havas eső hulldogált, a termekben síri csendben folyt a tanítás, a gimnázium hangulata igazán nyomasztó volt, és ha ez még nem lenne elég, meg tudtam, hogy apám haza látogat. Tipikus otthon maradós nap volt a mai, legszívesebben összekuporodtam volna az osztályterem padlóján, és pityeregni kezdtem volna. Órák után elmentünk páran a városban lévő kávézóba, ami egy kicsit sikerült jobb kedvre deríteni. 

 

-Minden rendben? - bökött oldalba Lysander, látván, hogy gondolatban teljesen máshol vagyok.

 

-Igen - zökkentem ki a gondolatrohamból, majd belekortyoltam a gőzölgő forrócsokimba.

 

-Én nem úgy látom. De ha nem szeretnél róla beszélni, akkor nem erőltetem - tette fejemre kezét, majd finoman összeborzolta a hajamat.

 

-Baj van? - érdeklődött Castiel is, miután felfigyelt a Lysanderrel való beszélgetésünkre.

 

-Nincsen - ejtettem egy halvány mosolyt a két fiú felé. 

 

A kávézóban tartózkodásunk alatt sikerült eltörnünk egy csészét és kétszer is kiönteni annak a  tartalmát. Ilyen a mi kis csapatunk... Útban vissza a gimihez a kelleténél jobban lemaradtam Rosalyától és Castieltől, így Lyysanderrel kicsit kettesben maradtam.

 

-Lysander... Te mit tennél, ha kiderülne egy barátodról, hogy nem az a személy akinek eddig mutatta magát? - hoztam fel a témát, mely eddig annyira nyomta a lelkemet.

 

-Hmm - játszadozott el a gondolattal a fiú. - Ugyanúgy kezelném mint előtte. Hiszen a barátom - válaszolta. Lysander szavaitól megnyugodott a szívem, nem tudtam nem elmosolyogni magamat szavai hallatán.

 

-Nem jössz ma át? - csapódott hozzánk Castiel a kérdésével Lys felé, Rosalyát egyedül hagyva. Így hát a fiúkat egyedül hagyva a barátnőmhöz zárkóztam fel, majd karunkat összefonva mászkáltunk a város utcáin, a latyakos időben.

 

Haza értemkor nem haboztam megkérdezni Elizabethtől a Nathanieltől hallottakat.

 

-Nem szólt róla, azonban elképzelhető - válaszolta lekezelően. A válaszát meghallva kicsit ledöbbentem.

 

Úgy éreztem mindent át kell gondolnom, ezért a besötétített szobámban, hanyatt fekve, a plafonra bámulva bele el is merültem a gondolataimban. Nem. Nem hagyhatom ennyiben. Késő esti órákban telefont ragadtam, majd Lysander számát kezdtem tárcsázni. Nagyjából a harmadik próbálkozásom után vette fel, gondolom elfelejtette hol van a mobilja.

 

-Igen? - szólt bele a fiú, mire én habozva szóltam vissza a telefonba.

 

-Otthon vagy?

 

-Igen.

 

-És... Átmehetek?

 

-Baj van? - kérdezett vissza Lysander.

 

-15 perc múlva ott vagyok - tettem le a telefont, majd egy taxiba vágódtam.

 

Nem tudtam mit csinálok, és azt sem mit mondok neki, de legfőképpen hogyan. Mint általában mindig amikor hozzájuk megyek, ő már a ház előtt állva várta az érkezésem. A házba értünkkor szembesültem azzal, hogy Lysander egyedül van a házban. 

 

-Mi a gond? - ült le a kanapéra a fiú, intve én is üljek mellé.

 

-Miért gondolod, hogy gond van? - dobtam le mellé magamat a krém színű, bőr kárpitra.

 

-Túl átlátszó vagy - válaszolta, mire felkuncogtam.

 

-Emlékszel még arra mit kérdeztem tőled ma?

 

-Azért ennyire nem rossz a memóriám - motyogta válaszul.

 

-Tudod Lys, az a barát én lennék - nyeltem egy óriásit. - Valószínűleg ezek az utolsó hónapok amit az országban töltök. 

 

-Elmész? - értetlenkedett a fiú. 

 

-Igen. Elmegyek. Lys, amit most mondok lehetséges, hogy megváltoztatja a rólam alkotott véleményedet - túrtam hajamba. - Te vagy az első, akinek ezt elmondom - dőlt hátra a fiú, majd figyelmét rám szegezte. Nem tudtam hogyan kezdjek bele, és azt sem mit fog hozzá szólni. - Az apám egy cég a tulajdonosa, aminek én leszek az örököse, ez már a cég megalapulása óta gyerekről gyerekre öröklődik. A cég egy híres vállalat, biztos vagyok benne, hogy te is hallottál már róla.

 

-Meglehet - bólintott a fiú, azonban egy csepp meglepődöttséget sem láttam kiülni az arcára. Biztosan hülyének néz.

 

-A Siemensről lenne szó - amikor kimondtam a cégünk nevét, csakis akkor láttam a fiú tekintetét kicsit megváltozni. Azonban közel sem volt olyan a reakciója, mint amire én számítottam. Rosalya esetében biztosan más lett volna.

 

-Értem. Ennyi? - dőlt hátra a fiú. 

 

-Igen - válaszoltam kissé meglepetten, nem gondoltam volna, hogy ezt ilyen könnyen kezeli. Bár lehetséges, hogy csak én borulok ki, ha valami olyasmit tudok meg amire soha nem számítottam volna.

 

-Jackie, tudod... Világszerte éheznek az emberek és sokan rossz körülmények között nőnek fel. Mondd, neked tényleg ez a legnagyobb bajod? Nem hiszem, hogy egy ilyen híres cég igazgatójának lenni olyan szörnyű lenne - mondta. Gondoltam. Gondoltam, hogy nem érti meg a helyzetet, azonban én mindenképpen szerettem volna megértetni vele.

 

-Szeretnél valaha családot alapítani? 

 

-Igen - válaszolta, azonban nem értette, hogy ez most hogyan jött.

 

-Képzeld el, hogy van két gyönyörű, egészséges gyermeked. És képzeld el azt, hogy nem tudsz velük annyi időt tölteni, amennyit kellene. Nem láthatod ahogyan felcseperednek, nem tudnál az életük része lenni úgy, mint ahogyan azt egy apukának kellene. Gondolom nem azért jöttél el a szüleidtől és költöztél Leigh-hez, mert jól érezted magadat vidéken. Nem tudtál kiteljesülni, nem érezted jól magadat azon körökben, igazam van? - kérdeztem.

 

-Igen, de.. - kezdett bele, azonban én félbeszakítottam a mondandóját.

 

-Képzeld el azt, hogy megmondják mit csinálsz, mit hogyan tegyél, és emelett mindenki nagy elvárásokat fűz hozzád. Képzeld el azt, hogy olyan életet kell éljél, amit nem te választottál magadnak, hanem rád erőltetnek - fejeztem be kisebb monológomat, majd a fiúra tekintettem. A tekintetéből még most sem tudtam sokat kiolvasni, azonban megváltozott. Mielőtt még bármit is mondhatott volna, egy csengőszó szakított minket félbe, az ajtón túl Castiel állt. - Azt hiszem jobb, ha most megyek - álltam fel a kanapéról.

 

-Maradj csak, nem felejtettem el hol tartottunk - győzködött Lysander a maradásra.

 

-Na, és hol tartottatok? - kérdezte Castiel gúnyolódva.

 

-Éppen az Origia Partynkat szakítottad félbe - válaszoltam, mire Lys felnevetett.

 

-Hozok valamit inni, addig ne szedjétek szét egymást - tűnt el a helyszínről az ezüst hajú fiú.

Castiel úgy ledobta magát a kanapéra, mintha otthon lenne.

 

-Jackie... Baj van? - tette fel ugyanazt a kérdését, mint azt délelőtt tette.

 

-Tudod Castiel, nem vagy te rossz srác - ültem le mellé, majd combjára csaptam egy finomat. - Azt hiszem már sikerült feljebb jutnunk az 5 évesek szintjétől a kommunikálást illetően.

 

-Lehet, hogy igazad van.

 

Míg Lysander a konyhában tevékenykedett, én és Castiel egészen jól elbeszélgettünk, az est többi részében pedig együtt ökörködtünk a fiúkkal. Lysander tényleg humoros fiú, még ha nem is mutatja gyakran ezt az oldalát. És aztán... Aztán haza mentem. Azt hittem megáll a szívem, mikor megláttam azt ami ott fogadott.

 

Következő>>